Ködből szőtt álom

http://4.bp.blogspot.com/-t1qJ21gSnUU/TdYdDJGnZjI/AAAAAAAAAKk/Rhgz2vpOyE0/s200/szerelem-1.jpg
HelloSzia, a nevem lúwa. S ez egy idézetes oldal, de mivel én magam is szeretek írni, novellákat és egyéb fincsiségeket, azokat is fölrakosgatom. Azonban a legtöbb idézet gyüjtött, tehát ne vádolj lopással hiszen egy szóval sem mondtam, hogy az enyémek. Illetve, egy kicsit beletekinthetsz az életemben, csak éppen annyira amennyire az időm engedi. Mivel koleszba járok így eléggé nehezen fogok tudni frisselni, de minden héten megoldom.

Írományaim -hogyha szeretnél olvasni.

 
Nyári dallam járja át a szívem, nyári napfény égeti a testem.

2.

2011.08.25. 15:58, lúwa

http://gondolgondol.freeblog.hu/files/mag1.jpeg

"Sokan utálnak, senki sem mer szembeszállni velem. Két fickóban bízok. Ez egyik Isten, a másik a fegyverem." ♥

"Amikor az anyám megkérdezte hogy fogok-e valaha változni, azt mondtam igen, de még mindig ugyanaz vagyok." ♥

"Ebben a társadalomban nevelkedtem szal nem várhatod el tőlem hogy tökéletes ember legyek. Azt fogom tenni amit akarok, nem vagyok példakép."♥

"Nem vagyok gengszter és soha nem is voltam. Nem vagyok tolvaj aki elcsórja a pénztárcádat. Nem vagyok olyan fickó sem aki feltöri a kocsid. Nem vagyok jóban olyan emberekkel akik lopnak és másokat bántanak. Én csak egy tesó vagyok, aki ezek ellen küzd." ♥

"A rapp az nekem szabadság most pár szabit kivezek,Ghoten vagyok,és Ghoten az aki leszek."

"Sokan már szeretnek de sokan még nem! megfogok halni de most még nem!" ♥

"Kipkop te kurva elmult a szerelem,de ne felejtsd el hol volt a seggeden a tenyerem,kellettél nekem mint oxigén a tűznek,most úgy van rád szükségem mint cottonra egy szűznek!" ♥

"Közted és Köztem ott kibaszott nagy a szakadék,az én szivem az fekete a buziké az meg babakék" ♥

"Ha meghalok, engem csak a szád ölhet meg!
Hát kenj mérget ajkadra és csókolj meg!" ♥

"Mondhatnám az utca nyelvén: kajakra átbasztál!,
Mondhatnám kultúráltan: zátonyra futott kapcsolatunk!,
Mondhatnám, ahogy a haverok: FankaFeri, jól beszoptad!,
Mondhatnám, ahogy érzem: egyedül én bíztam benned ezen a Földön,
és ezért rúgtál belém a földön..."

"Ne sajnálj, arra ott vagyok én magamnak, meg az arc a tükörből, hogy megmondja szar alak vagy." ♥

"Ha te mondanád meg ki legyek olyan lennék aki hiteget ki ha jéggé dermed,akkor is tagadja a hideget." ♥

"Nem kell mindig nagy szavakat használnod, néha elég ha elmondod amire gondolsz." ♥

"A boldogság nem más, mint egy eltorzított életforma." ♥

"Nálunk pörgősebb az éj, mint a nyárzáró a beachen, ha beindul a buli, megállás nincsen."

"Én már láttam közelről, ahogy lement a Nap, madarak mellettem repülnek a szél engem símogat." ♥

"Köszönöm srácok, mert köszönettel tartozom, hiszen aki velem van, arra csak a bajt hozom." ♥

"Tudod, egyszer minden kiderül, ez az élet!Ismerős? Nem kell hazudni, hidd el, így lesz a kisgyerekből hős!."

 "Mindenki elvan ázva, de engem feldob az eső."

"Szerettelek nagyon,de elmenni is hagyom, ezt hozta a sors ne akadjon fel az agyon." ♥

"Tudd hogy nem hibáztál mikor tükörbe néztél és megláttad magad a lényed igaz valód, így döftél a képmutatás tüdejébe karót."

"Az idő múlik, de a fájdalom nem, addigis legyél ahoz hű, aki hozzád hűtlen."♥

"Ez is véget ért, mi is mondhatjuk, ezt a pár évet rendesen elmulattuk, bár kimondani fájdalmas, de végre felnőttünk, ha most szomorúan nevetünk, hogy mi lett belőlünk, 21évesen az univerzum peremén, döbbentünk rá, hogy az élet nem egy képregény."

"Száguld még mindig alattunk az élet, egy szempillantás alatt rántja ki a széket, aztán szevasz, örülök, hogy láttalak emlékek mögötted, rajtuk vagy száz lakat." ♥

"Kivárni és a pillanattal válni eggyé, így a "Soha többé" helyét átveszi a "Mindörökké"."

"A barátságot mindig felpróbálja az élet, de elpattan a gomb,ha nem stimmel a méret." ♥

"Szabadnak születtünk a mi vérünk lázad, a holnap bizonytalan ezért élünk a mának." ♥

"Mindig bízni kell, csak a jobbat remélni, fejedet felszegni büszkén, soha senkitől se félni."

"Emlékezz rám mindíg én is fogok rád míg vénám pumpálja szívem hozhat az élet bármit."

"Nem akarok a hobbid lenni, minden perced kitölteni, mert néha a haverokkal kell pár pohárral kitölteni."

"A valóság szerintem olyan, mint a képzelet, egy határtalan utazás, de nem mindig élvezed."

"Mindig egy a hatalom mi kilenc fölött dönthet, de ha kilenc felemelhet akkor kilenc meg is dönthet."

"Érted a csillagot le hoznám, poklokon át mennék, éltető mosolyodért a halálból is visszajönnék." ♥

"Hidd el, bármerre járok, bárhová sodor az élet, a sorsomtól már nem félek, karjaidban révbe érek."

"Én, hittem a szónak ami velem elhitette, hogy a boldogság kék madarát csak nekem repítette."

"Itt mindenki kurva, nincsnennek angyalok, BMW nélkül már észre sem vesznek gyalog."

"Ha eddig a múltban éltél , ugorj át velünk a mostba."

"Minden barátomon látom, hogy élet untak lettek, adóságuk törlesztése ma már élet utak lettek."

"Arra vágyom ha valakinek a szemébe nézek, ne nekem kell elmagyarázzam,hogy mit érzek."

 "Egyszer vak voltam, többé nem leszek, egyszer tettem meg, mit többé nem teszek." 

"Ilyen a világ, szinte az egyetlen lényeg, hogyha összeér az övé, meg a te térded, akkor már érted, akkor majd érzed, egy pillanat alatt, összerak és szétszed."

"Hiszem,hogy Te lehetsz az ki felvezet a csúcsra, hisz nálad van az ajtó, tessék itt a kulcsa."

"Az én vigaszságom vigaszágon a saját igazságom."

"Egy újabb reggel szemem nyitom a fény jelent, hogy minden amit éjjel láttam mára ködbe ment."

"Pedig jó vagyok, de nem használható, kár rám az idő, belém a szó."

"Egy újabb szívtörés esetén a ragasztót Te állod."

"Eső a betonra, könny az arcomon, emlékem örökre szívedbe karcolom."

"Azt bizonyítják a képletek,hogy közeledik a te végzeted,mert mások alakítják az életed és beszabályozzák a te létedet!"

1.

2011.08.23. 13:55, lúwa

http://4.bp.blogspot.com/_oFSvf-K7GP4/Sur8b7JMdzI/AAAAAAAACn0/g3w_CVZQYro/s1600/mag%C3%A1ny_12.jpg

"You ever look at a picture of yourself and see a stranger in the background? It makes you wonder how many strangers have pictures of you? How many moments of other peoples lives have we been in? Just think, you could be a big part of someone else's life, and not even know it!" (Lucas, One Tree Hill)
~ Szoktál néha egy képet nézegetni magadról, és meglátni egy idegent a háttérben? Ez elgondolkodtat, vajon hány idegennek vannak képei rólad..? Más emberek életének mennyi pillanatának lettünk részesei? Csak gondolj bele. Lehet hogy valaki életének fontos része vagy, úgy, hogy nem is tudsz róla!

Now you can grow flowers from where dirt used to be so i won't regret anything
~ Ott, ahol valaha sár volt, most virágok is nőhetnek, úgyhogy én sem bánok meg semmit amit tettem

Everyone is going to hurt you sooner or later; you just have to decide whose worth the pain
~ Előbb vagy utóbb mindenki megbánt majd téged; neked kell eldönteni, hogy ki az, aki megérdemli, hogy szenvedj miatta

Our lives are defined by opportunities - even the ones we miss (Benjamin Button)
~ Életünket a lehetőségeink határozzák meg; azok is, amiket elszalasztottunk

In life there are going to be some things that make it hard to smile. But whatever comes , through all the pain, you got to keep your sense of humor
~ Az életben lesznek olyan dolgok, amik miatt nehéz lesz mosolyognod.. de bármi is jön, az összes fájdalom ellenére, meg kell őrizned a humorérzéked!

 

It's a funny thing about comin' home. Looks the same, smells the same, feels the same. You'll realize what's changed is you. (Benjamin Button különös élete)
~  Furcsa dolog hazaérkezni. Minden ugyanúgy néz ki, ugyanolyan az illata, ugyanúgy érzel. Aztán rájössz, hogy az egyetlen dolog, ami változott, az te vagy.

Many people die with their silent music still in their soul, because they are always getting ready to live - and before they know it, time runs out.
~ Számtalan ember hal meg úgy, hogy lelkükben némán szól a zene, mert egyfolytában az életre készülődnek, de mire ráéreznének a saját dallamukra, kifutnak az időből. (Oliver Wendell Holmes)

"Life's like a box of chocolates: you never know what you're gonna get."
~ Az élet olyan mint egy doboz bonbon, sosem tudhatod, mit veszel ki belőle (Forrest Gump)

Life is just like an elevator: we go up then we go down, we touch the sky and touch the ground
~ Az élet olyan, mint egy lift: fent vagyuk, majd aztán lent, megérintjük az eget, utána a földet..

Being grown-up isn't half as fun as growing up
~ Felnőttnek lenni fele annyira sem mókás mint maga a felnőttéválás :P

Always the forbidden fruit tastes the sweetest
~ Mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb

I'm the author of my life but i'm writing with pen and unfortunately i can't erase my mistakes
~ A saját életemet én írom, de sajnos tollal, így nem tudom kiradírozni a hibáimat! :(

"Seasons change, so do cities. People come into our life and go, but it's comforting to know that the ones we love are always in our heart - or if we're lucky, just a plane ride away" (Sex and the City)
~ Az évszakok változnak, akárcsak a városok. Emberek jönnek és mennek, de megnyugtató tudni azt, hogy akiket szeretünk, mindig a szívünkben lesznek - vagy ha nagyon szer encséses vagyunk, csak egy pár órányi repülőútra

At every moment of our lives, we all have one foot in a fairy tale and the other in the abyss. (Paulo Coelho)
~ Életünk minden pillanatában egyik lábunk a tündérmesék földjén, másik lábunk pedig a mélységes szakadék szélén áll.

It takes a great deal of courage to stand up to your enemies, but even more to stand up to your friends.
~ Nagy bátorságot igényel, hogy szembeszállj az ellenségeiddel, de még több kell ahhoz hogy a barátaiddal tedd ezt

The past can hurt. You can run from it or learn from it. It's your choice
~ A múlt fájhat; elfuthatsz - vagy tanulhatsz belőle. A döntés a tiéd :)

Sometimes we tend to be in despair when the person we careabout leaves.. but the truth is it's not our loss! It's theirs bec ause they left the only person in the world who would never give up on them.
~ Néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni mikor a személy, akivel törődünk, elhagy.. de az az igazság hogy ez nem a mi veszteségünk, hanem az övé, mert ő veszti el azt az embert aki soha nem mondott volna le róla..

I'm not in this world to live up t o your expectations, and you are not here to live up mine.
~ Nem azért jöttem a világra, hogy az elvárásaid szerint éljek, ahogy te sem azért születtél, hogy megfelelj az én elvárásaimnak

The sweet is never as sweet with out the sour, and I know the sour.
~ A keserű nélkül az édes sem olyan édes.. és én ismerem a keserűt. 

Life's can push pretty hard sometimes; like when you fall in love with someone but they forget to love you back, like when your best friend leave you alone.. As I said, the rule is: 'stepping up'
~ "Néha nagyon nyomasztó az élet. Olyan érzés, mint amikor beleszeretsz valakibe, de az nem viszonozza, vagy mint amikor a legjobb barátod magadra hagy.. Ahogy már mondtam, a szabály így hangzik: Pörgesd fel magad!" (by Nathan, one tree hill)

"I haven't failed! I've just found 10 000 ways that didn't work" (Edison)
~ "Nem buktam el, csak találtam 10 000 utat, ami nem járható (nem működik)"

I have learned that goodbyes are always hurt; memories - good or bad- will forever bring tears in my eyes.. and sometimes, words can never replace feelings
~ Megtanultam, hogy az elköszönések mindig fájnak, az emlékek -jók vagy rosszak- mindig könnyeket csalnak a szemembe.. és hogy néha a szavak nem helyettesíthetik az érzelmeket

Something as small as the flutter of a butterfly's wing can ultimately cause a typhoon halfway around the world.
~ Egy olyan apróság, mint a pillangó szárnyának a rezdülése képes akár tájfunt  is okozni a világ másik felén

The best things in life are unseen: that's why we close our eyes when we dream - or kiss :)
~ Az életben a legjobb dolgok láthatatlanok, épp ezért csukjuk be a szemünket amikor álmodunk vagy csókolózunk :D

Live for the moments you just can't put into words :)
~ Azokért a pillanatokért élj, amiket nem tudsz szavakba önteni

Everybody's lookig for something. Something, that makes it all complete. You"ll find it in the strangest places; in your lover's eyes, in the deepest friendship, in the words of others.. a simple word can make you smile or cry. But when you have found that special thing, you'll fly without wings
~ Mindenki keres valamit. Valamit, ami mindent teljessé tesz. Ezt a legkülönösebb helyeken találod meg; a szerelmed szemében, a legmélyebb barátságokban, mások szavaiban.. egy egyszerű szó képes megnevettetni vagy megríkatni. Mikor megtalálod ezt a különleges dolgot, repülni fogsz-szárnyak nélkül

You were born and that was a good day. Someday you'll die and that is a shame, but somewhere in the between was your life what nothing and no one take away
~ Megszülettél; az egy jó nap volt. Egy nap majd meghalsz, ami kár.. viszont a kettő között ott van az életed, amit semmi és senki nem vehet el tőled

The greatest mistake you can make in your life is continually fearing that you'll make one
~ A legnagyobb hiba amit életed során elkövetsz az, ha állandóan attól félsz, hogy elkövetsz egyet.

I won't apologize for not being what you wanted because i know there's someone, somewhere still waiting & that person will love me for myself
~ Nem fogok bocsánatot kérni azért, hogy nem az vagyok, akit te akarsz.. mert tudom, hogy valaki valahol vár rám, aki önmagamért fog szeretni

Moving on is simple it's what you leave behind that makes it hard!
~ Továbblépni egyszerű; csak megnehezítik azok a dolgok, amiket magad mögött hagysz

525 600 minutes... how do you measure a year? In days? In hours? In kisses?
~ 525 600 perc. Te hogyan mérsz egy évet? Napokban? Órákban? Csókokban?

Being happy doesn't mean everything is totally perfect
~ Boldognak lenni nem azt jelenti hogy minden tökéletes..

You've got to fight for your every dream, because who's to know, which one you let go would've made you complete
~ Minden álmodért harcolnod kell, hiszen ki tudja: lehet, hogy amelyiket elengeded, éppen az tenne teljessé!!

Sometimes the things we can't change changing us! :)
~ Néha azok a dolgok változtatnak meg minket, amiken mi magunk nem tudunk változtatni

The choices you make today affect your tomorrow, so choose carefully, because you can't go back to yesterday to change it
~ A döntések, amiket ma meghozol, hatással vannak a holnapodra, úgyhogy dönts óvatosan, mert nem tudsz visszamenni hogy megváltoztasd ezt

No-one learns from their mistakes. Everybody repeats the same mistakes! just in their own way...
~ Senki sem tanul a hibáiból. Mindenki ugyanazokat a hibákat ismételgeti, csak a maga módján...

The walls we build around us to keep out the sadness also keep out the joy.
~ A falak, amiket azért építünk, hogy távol tartsák a szomorúságot, egyúttal az örömöt is kizárják..

In your whole life the only thing that will stick by you is your shadow
~ Egész életedben egy dolog lesz, ami mindig kitart melletted: az árnyékod..

Shoot for the moon! Even if you miss, you will lend amongst the stars :)
~ Célozd meg a Holdat - még ha el is hibázod, a csillagok között landolsz :P

If he was stupid enough to walk away, then be smart enough to not to care ;)
~ Ha ő elég hülye volt ahhoz hogy elsétáljon, te legyél elég okos ahhoz, hogy ez ne érdekeljen

 

People always say: when one door closes, an other one opens.
~ Az emberek mindig azt mondják, mikor egy ajtó bezárul, egy másik ajtó kitárul

Once in your life, you will find someone, who will bring you up when you're feelin' down...:)
~ Egyszer majd az életedben találni fogsz valakit aki felemel, mikor nagyon magad alatt vagy

Life is about trusting your feelings. Taking chances.  Dare to be yourself. Learning from the past. Appreciating the memories. And realizing that life goes on..
~ Az élet arról szól, hogy bízz az érzéseidben. Kockáztass! Merj önmagad lenni! Tanulj a múltból. Becsüld meg az emlékeket. És vedd észre; az élet mindig megy tovább

We spend our whole life waiting for what we don't have and never actually taking time to stop and see what we have...
~ Azzal töltjük az életünket, hogy olyan dolgokra várunk amiket nem birtolkolunk - sohasem szakítunk időt és látjuk meg azt amink valójában van... :S

Take a chance! You never know how absolutely perfect something could turn out to be ;)
~ Kockáztass! Sohasem tudhatod mi fog kisülni a dologból :P

Do you ever wonder if we make the moments in our life or if the moments make our life?
~ Elgondolkodtál már azon, hogy vajon az életünkben mi alakítjuk a pillanatokat, vagy a pillanatok alakítják az életünket?

You cannot run away from a weakness; you must sometimes fight it out or perish
~ Nem futhatsz el a gyengeséged elől; vagy küzdesz ellene, vagy elpusztulsz...!

Every song has an ending, but is that any reason not to enjoy the music ? 
~ Egyszer minden dal véget ér, de ez tényleg ok arra hogy ne élvezzük a zenét ?

Never apologize for saying what you feel, it's like apologizing being you
~ Soha ne kérj bocsánatot azért, amiért kimondod azt amit érzel, ez olyan mintha saját magad miatt kérnél bocsánatot

Smile in the morning! It makes people wonder what did you do last night ;)
~ Mosolyogj reggelente - az emberek eltűnődnek majd azon,hogy mit csináltál előző este...

To be cool isn't having the latest fashion's shoes, having the perfect hair or the best boyfriend.. to be cool is being yourself & liking it! ;)
~ Nem attól leszel menő, ha a legújabb cipőket hordod, és nem is attól, ha neked van a legdivatosabb hajad és a legjobb pasid... menőnek lenni annyi, hogy önmagad vagy, és ezt még szereted is !

You got to put the past behind you before you can move on.
~ Magad mögött kell hagynod a múltat mielőtt továbbindulsz

Nobody deserves your tears, but whoever deserves them will not make you cry.
~ Senki sem érdemli meg a könnyeid, aki pedig megérdemeli, az úgysem fog sírásra kényszeríteni..

Keep smiling, because every 60 seconds of frowning is a minute of happiness that you will never get back.
~ Mosolyogj, hiszen 60 másodperc amit bosszankodással töltesz valójában egy perc boldogság, amit sohasem kaphatsz vissza! :)

Why is it that the most beautiful things in life are the most dangerous? For example: sunlight, trust & love ... sunburn, broken promises, & of course, broken hearts.
~ Az életben miért a leggyönyörűbb dolgok a legveszélyesebbek?
például a napfény, a bizalom, a szerelem... a napon leéghetünk, az ígéreteket megtörik... és a szíveket is :(

In 3 words I can explain what I've learned about life: it goes on.
~ Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább...

Heaven isn't a place that you go when you die - it's a moment in life when you actually feel alive. (L)
~ A mennyország nem egy hely, ahová a halálod után kerülsz.. az egy pillanat az életben, mikor úgy érzed, hogy tényleg élsz :)

Learn from yesterday, Live for today & Hope for tomorrow
~ Tanulj a tegnapból, élj a mának, reménykedj a holnapban

Sometimes the hardest thing & the right thing are the same
~ Néha a legnehezebb és a leghelyesebb dolog ugyanaz

Live life how you want & not how the others want you to!
~ Úgy éld az életed, ahogyan te akarod, és ne úgy, ahogy mások akarják!

Always forgive, but never forget! Learn from mistakes, but never regret,
People change, things go wrong, Just remember: life goes on...
~ Mindig bocsáss meg, de shoase felejts, Tanulj a hibákból, de sose bánj meg semmit, Az emberek változnak, a dolgok elromlanak, Csak emlékezz arra: az élet megy tovább...

Fools live to regret their words, wise men to regret their silence
~ A bolondok megbánják a szavakat, amit kimondtak, de a bölcsek azt bánják meg, amit nem mondtak ki

That it's the best to disregard their talk and judge people only their actions.
~ Legjobb, ha az embereket a tetteik és nem a szavaik alapján ítéled meg!

It's better to regret something you have done than to regret something you haven't done!!
~ Jobb megbánni valamit, amit megtettél, mint megbánni azt, amit nem tettél meg!

Without music life is like a journey through the desert
~ Az élet zene nélkül olyan, mint egy utazás a sivatagon keresztül

Only when the last tree has died, the last river has been poisoned and the last fish has been cought will we realize that we can't eat money!
~ Ha majd kivágtuk az utolsó fát, megszennyeztük az utolsó folyót és kifogtuk az utolsó halat is, akkor majd rájövünk, hogy a pénz nem ehető...

If i believe, i can achieve anything i want.
~ Bármit elérek, amit akarok, csak hinnem kell.

The meaning of life is giving life a meaning!
~ Az élet értelme az, hogy értelmet adj az életednek :)

Everyone deserves a second chance :)
~ Mindenki megérdemel egy második esélyt!

You can run, but you can't hide
~ Elfuthatsz, de el nem bújhatsz

When I feel the music i just let my body take control ;)
~ Mikor érzem a zenét, hagyom, hogy a testem irányítson

Some mistakes are too good to make only once
~ Néhány hiba túl jó ahhoz hogy csak egyszer kövessük el ;) 

If you get a chance,take it and let it changes your life.
Nobody said that I'd be easy,but I promised it would be worth it.
~ Ha kapsz egy esélyt, ragadd meg és hagyd, hogy ez talán megváltoztassa az életed. Senki nem mondta, hogy ez könnyű lesz, de annyit ígérhetek, hogy megéri :)

I have chosen this way: not to join a trend & not to follow a crowd - because it's right for me!
~ Én választottam ezt az utat: nem csatlakozom a divathoz és nem követem a tömeget ... mindezt csak azért, mert nekem így jó! :)

There are 2 kinds of evil people: people who do evil stuff & people who see evil stuff but don't stop it!
~ Kétféle gonosz ember létezik: az egyik, aki gonosz dolgokat csinál, a másik, aki látja, hogy vki gonosz dolgokat művel de mégsem állítja meg őt ...

It's easier to go down a hill than up it but the view is so much better at the top
~ Könnyebb lefelé menni egy hegyről mint felmenni, de a tetejéről mindig szebb a kilátás! :)

Women are wiser than men because they know less but understand more
~ A nők bölcsebbek mint a férfiak, mert a nők kevesebbet tudnak, de több mindent értenek meg

If you want it, go & get it because you only have one life to live /Sarah M. Gellar/
~ Ha valamit akarsz, menj és tedd meg, mert csak egy életed van ...

Impossible is just a word thrown around by small men who find it easier to live in an ordinary world than to explore the power they have to change it!
~ A lehetetlen csupán egy szó amivel azok a kis emberek dobálóznak, akiknek könnyebb egy hétköznapi világban élni mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra!

Don't cry because it's over - smile because it's happened! :)
~ Ne sírj azért, mert vége - mosolyogj azért mert megtörtént!

If you let your heart open up your mind
There's a whole new world on the other side
~ Ha kinyitnád a szíved és az elméd
az egész világot a másik oldaláról láthatnád :)

All kind of being have a purpose!
~ Minden létnek van értelme :)

Life ?.. Everybody knows that's just a temporary state which is break very quickly when we meet our fate!
~ Élet? Mindenki tudja hogy ez csak egy átmeneti állapot ami hamar megszakad hogyha találkozunk a végzetünkkel

If you want respect, you've got to take it!
~ Ha azt akarod, hogy tiszteljenek, állj ki bátran magadért!

Impossible is a word to be found only in the dictionary of fools
~ A lehetetlen az a szó,ami csak a bolondok szótárában található meg!

Live like there's no tomorrow!
~ Élj úgy mintha nem lenne holnap :)

Say what you wanna say, do what you wanna do, regret nothing & don't let people to bring you down! :)
~ Mondd ki amit ki akarsz mondani, tedd azt amihez kedved van, ne bánj meg semmit és ne hagyd hogy az emberek elgyengítsenek! :) 

Smile! It's easier than explaining why you're crying
~ Mosolyogj! Ez sokkal egyszerűbb, mint elmagyarázni azt h miért sírsz

 Never regret something that once made you smile.
~ Soha ne sajnáld azt a dolgot ami valaha megmosolyogtatott :)

Keep your friends close, but your enemies closer!
~ Tartsd közel a barátaidat, de az ellenségeid még közelebb!

Live your life & love every second of it :)
~ Éld az életed, és szeresd minden percét!

You can't be old & wise if you were NeVeR young and crazy :)
~ Nem lehetsz öreg és bölcs anélkül, hogy valaha ne lettél volna fiatal és őrült <3

It feels like.. everything just disappears. No past, no future just the moment.
~ Olyan mintha minden eltűnne. Nincs múlt, nincs jövő, csak a pillanat :)

You can't change your fate. No man can.
~ Nem tudod megváltoztatni a sorsod: senki sem tudja...

Don't take life too seriously! You won't get out alive ;)
~ Ne vedd túl komolyan az életet! Úgysem éled túl :P

To fall is not to fail, you fail whan you don't try!
~ Elhibázni vmit nem hiba. A hiba az, ha meg sem próbálod... 

If you have a dream, just believe that you can achieve it, no matter what other people says just believe & your heart will show you the way :)
~ Ha vannak álmaid, csak higyj abba, hogy képes vagy őket megvalósítani,
nem számít, mit mondanak mások csak higyj, és a szíved meg fogja mutatni az utat

Sometimes you have to be lost, to find yourself
~ Néha el kell veszned ahhoz, hogy megtaláld önmagad <3

I eat when I bored, I fall for boys & believe in lies too easily, I have my best friends & my enemies, drama & memories, it's my life ... i'm just average teenager
~ Akkor eszek, mikor unatkozok, fiúkba esek bele & túl naív vagyok, vannak legjobb barátaim & ellenségeim, dráma & emlékek, ez az életem ... csak egy átlagos tini vagyok

The only way to see a RaiNbOw is to look through the RaiN ... :)
~ Ahhoz, hogy meglásd a sziváványt, el kell viselned az esőt is

The best way to make your dreams come true is to wake up!
~ A legjobb módja az álmaid megvalósításának az, ha felébredsz ... :)

Faulire is - if we learn of it - success :)
~ A hibák - ha tanulunk belőlük - sikeresek!

The greatest barrier to success is the fear of failure ...
~ A siker legnagyobb akadálya a kudarctól való félelem

To wish you were someone else is to waste the person you are!
~ Ha azt kívánod, bárcsak másvalaki lehetnél, elpocsékolod azt azt embert, aki vagy!

I hate all the people who blame me cause I say what I feel.
~ Utálom az embereket, akik bántanak engem azért, mert kimondom azt amit érzek!

Anyone can make you smile, many people can make you cry, but it takes someone really special to make you smile with tears in your eyes :)
~ Akárki képes megmosolyogtatni, sokan tudnak sírásra késztetni, de igazán különlegessé az tesz valakit, ha megmosolyogtat - könnyekkel a szemedben :)

Believe in yourself and your dreams. If you don't, who will?!
~ Higyj magadban és az álmaidban. Ha te nem hiszel, akkor ki fog?!

I may not be perfect,but it's always me!
~ Lehet h nem vagyok tökéletes de legalább mindig önmagam vagyok ...

Live every day as if it were your last then some day... you'll be right!
~ Éld minden napodat úgy mintha az utolsó lenne, mert az egyik nap tényleg az lesz!

No tears, no fears remember there's always tomorrow!
~ Nincs könny, nincs félelem, emlékezz, hogy mindig van holnap!

Sometimes the simplest things mean the most.
~ Néha a legegyszerűbb dolgok jelentik a legtöbbet.

In dance there are no rules. If you're feeling the music, you can't go wrong!
~ A táncban nincsenek szabályok. Ha igazán érzed a zenét, nem csinálhatod rosszul

If a man doesn't remember his past, he has no future...
~ Ha valaki nem emlékszik a múltjára, akkor nincs jövője sem

Everything happens for a reason!
~ Minden okkal történik  :)

Too many people strive to be what others tell them to be,
but that means nothing! The point is just be yourself! :)
~ Túl sok ember törekszik arra, hogy az legyen, mint amit mások elvárnak tőle, de ez semmit sem jelent. A lényeg az, hogy önmagad legyél! :)


The most wasted day is that in which we have not laughed.
~ Az a legelpazaroltabb nap, amikor nincs részünk nevetésben

Yesterday is history, tomorrow is mistery, today is a gift ...
~ A tegnap történelem, a holnap rejtély, a ma ajándék!

The only reason anyone would ever hate you is because they want to be just like you!
~ Az egyetlen ok, amiért valaki gyűlölhet, az az, hogy olyan akar lenni mint te!

When I feel the music, I'm losing control of my mind, my body, my heart and my soul
~ Amikor érzem a zenét, elvesztem az irányítást az eszem, a testem, a szívem és a lelkem fölött

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 


 


Tudod, milyennek látnak téged mások? Elárulja Aszcendensed!    *****    AZ EGYETLEN MÛKÖDÕ MAGYAR DEMI LOVATO FORRÁSOD - ÉRTESÜLJ ELSÕ KÉZBÕL A DEMIVEL TÖRTÉNT HÍREKRÕL - DEMI LOVATO    *****    Hûsölj a nyári melegben egyedi módon - nézz jégkorong meccset! Nem tudod, hol kezdd? Adok pár tippet! ^^    *****    STITCHERS - Gyere és ismerd meg a Freeform csatorna sorozatát és annak színészeit! Épp San Diego Comic-Con lázban égünk!    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Naptár,Design!    *****    INGYENES HOROSZKÓP ELEMZÉS, ASZTROLÓGIA OKTATÁS! CSAK REGISZTRÁLNOD KELL!    *****    Re-Startoltunk! Egy SZEREPJÁTÉK, amelybe bármikor becsatlakozhatsz! Légy te is H&#245;s! H&#245;sregék RPG    *****    Erdõszéli tudósítónk jelenti: Marculábi cica éjszakai felfedezõútra indult! Gyertek ti is! Részletek a Mesetárban!    *****    Születési horoszkóp 1000 Ft. 3 év elõrejelzés 1000 Ft. Párkapcsolati elemzés 1000 Ft. Óriási nyári akció csak nálam!!!    *****    Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lor    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Re-Startoltunk! Egy SZEREPJÁTÉK, amelybe bármikor becsatlakozhatsz! Légy te is Hõs! Hõsregék RPG    *****    Filmek itt!    *****    Ha szeretsz filmet nézni klikk ide! Klikk klikk    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.    *****    Megújult külsõvel vár Magyarország egyetlen Olicity rajongói lapja! Mindennap friss hírek a sorozatról és a párosról!    *****    Készítsd el saját horoszkópod ingyen,csak kattints!Fantasztikus akciók a fõoldalon,ezt nem szabad kihagyni! Látogas meg!    *****    BLOG, STORYK, KRITIKÁK, BESZÁMOLÓK, KEDVENCEK, DIVAT, SZÉPSÉGÁPOLÁS, LAKBERENDEZÉS, MINDEN AMI EGY BLOGRA KELL!    *****    Nyári akció,minden horoszkóp megrendelés 1000 Ft. Rendelj most szeretteidnek ajándék horoszkópot.Várlak az oldalamon!    *****    Gréti. 23. ExmisszusGyakornok. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. ErikKarlsson. Írás. Olvasás. Blog. (: